2011 október 6. este
Úton hazafelé Pécsre, a két és félhetes szabadság kezdete. Tudtuk, hogy most már bármikor megindulhat a szülés. Már a 41. héten voltunk.
Érden felhívott a Picur, hogy szivárog a magzatvíz. Nem mondom, eléggé elkezdtem pánikolni.
Hosszú kilométerek következtek, de hazaérve legnagyobb meglepetésemre mindenki halál nyugodt volt (rajtam kívül). Mint kiderült, - a védőnő javaslatára - még várni kellett a fájásokra, amiknek még egyáltalán nem jelentkeztek. Mivel mást nem tehettünk, elmentünk lefeküdni...

2011 október 7. hajnali 3 óra
Arra ébredtem, hogy a Picur ül a forgószékben, és számolgat. Megjelentek az első fájások. (Itt megjegyezném, hogy a Picur elmondása szerint a fájások igazából nem is fájtak. Inkább csak amolyan összehúzódások voltak.) Reggel 5-6 óráig 8-18 perces időközönként jöttek a fájások. 6 órakor aztán beálltak 8 percesre, így fogtuk a motyónkat, és elindultunk a kórházba.
Ott az ügyeletes orvos - láthatóan nehéz éjszakai műszak után - fogadott minket, és
megállapította, hogy 2 ujjnyi a tágulás. A váróteremben töltött hosszú órák következtek. 9-kor megjelent a szülésznő, hogy szíveskedjek beöltözni, mert a feleségem már a szülőszobán van.
Ekkor már értesítettük a fogadott orvosunkat, aki egy konferenciáról sietett a helyszínre.
A szülőszobába érve megláttam az epiduráltól kicsit még kába feleségemet. Ekkor még egész "nyugisnak" tűnt a szituáció. Mikor megjelent az orvosunk, egy gyors ellenőrzés után kijelentette, hogy 4-5 ujjnyi a tágulás. Az epidurál-infúziót ekkor oxitocinra cserélték, ami csakhamar hatalmas, emberfeletti fájdalmakat produkált. Nagyon sajnáltam szegénykémet, de néhány bátorító mondaton kívül sajnos nem tudtam neki segíteni. Ez a 30-40 perc volt a legszörnyűbb része a szülésnek.
Mikor megjelentek a toló-fájások, hirtelen egyre többen lettünk a szülőszobán (orvos, szülésznő, és még egy zöld-ruhás látogató is benézett egy rövid időre).
Az első dolog, amit megláttam a gyerekből, az a "kijáratnál" kilógó haja volt. A következő fájásnál az orvos egy metszéssel kisegítette a babát, aki egy szempillantás alatt kicsusszant.
Sokféleképpen elképzeltem ezt a pillanatot, de nem gondoltam volna, hogy a baba ennyire kék lesz. Egy kis fehér sapkával hupikék törpikének is elment volna. Szerencsére a mosdatás jót tett neki, ekkor már kezdett baba színe/formája lenni.
Nem túlzok, ha kijelentem, hogy ez volt életem legcsodálatosabb (és legfélelmetesebb) élménye.

Minden apukának javaslom, hogy amennyiben van rá lehetősége, vegyen részt a szülésen. Garantáltan egy életre szóló emlék marad...